tall-white-tulip-centerpiece

Ültetőtábla

Nagyon fontos szerepe van az esküvő megszervezésénél az esküvői ültetőtáblának.esküvő ültetés
Először is azt kell eldöntenie a párnak, hogy mindenkinek pontos helye lesz a vacsoránál vagy szabad helyfoglalás van, azaz mindenki odaül, ahova szeretne (ez csak kis létszámnál oldható meg, mivel több száz embernél rengeteg időt vesz el, mire mindenki leül valahova).
Megvan annak is a szépsége, ha úgy döntenek, hogy a nagy napon nem szeretnék a lagzi vendégeit kötelezni, hogy hova üljenek, így csak kiírják egy táblára, hogy nyugodtan mindenki foglaljon ott helyet ahol szeretne. Természetesen azzal számolni kell, hogy ez több időt vesz el (mert persze nem biztos, hogy elférnek úgy, ahogy szeretnének ülni), így az esküvő megszervezésének folyamatánál ezt figyelembe kell venni.

Ahhoz, hogy a vendégek könnyen megtalálják a helyüket a pár előre megcsinálja az ültetést, amit az ültetési táblázat mellett a tányérokon/tányérok mellett lévő ültetőkártya is jelez. Nagy embertömegnél a gördülékenység végett a legjobb megoldás az asztalrend, melyen az asztalok kicsinyített másai vannak beszámozva (az asztalközepeken ott vannak a számok), amihez tartozik a névlista, hogy ki is kapott ott helyet.

Többféleképpen is kivitelezhető az esküvői ültetőtábla:

  • lehet az összes esküvői vendéget ABC sorrendbe tenni (de azt is betűnként felosztva), hogy mindenki azonnal tudja, hogy hol keresse magát;
  • lehet asztalonként felosztani (azon belül pedig ABC sorrendbe tenni) a vendégeket – ez nyilván picit időigényesebb lesz, hogy mindenki megtalálja a nevét, de legalább mindenki izgatottan kutatja, hogy hol találja meg magát;
  • lehet a köszönetajándékba beletűzni, amit ABC sorrendbe helyezve mindenki megtalál egy külön asztalkán és az asztalon belül mindenki választ magának egy helyet.

Plusz Wedding Life tipp: bármelyiket is választjuk, ajánlatos, hogy legyen a tetején (vagy külön) az asztalelrendezések kicsinyített mása beszámozva, hogy lássák, hogy a név mellett található szám, melyik esküvői asztalt jelöli.


esküvő ültetés

esküvő ültetés
esküvő ültetés
esküvő ültetés